Ez a napelemes lakóautó akár 730 kilométert is meg tud tenni naponta

Már nem csak az otthonainkban élvezhetjük a napenergia előnyeit, hanem az autószalonokba is elértek a 100%-ban napelemes energiával hajtott járművek.

Az Eindhoveni Műszaki Egyetem 22 fős diákcsapata pedig már be is mutatta a mindössze 1 év leforgása alatt tervezett és megépített, tisztán napenergiával működő lakóautót. A jövő megérkezett.>>>

napelemes autó

Napenergia hasznosítás a közlekedésben: a fenntarthatóbb jövőért

A kihajtható napelemes tetővel rendelkező Stella Vita névre keresztelt jármű a napenergia hasznosítás nagyágyúja. A Solar Team Eindhoven csapata szerint, ugyanis napfényben akár 730 km-t is megtehet egy nap alatt.

Ha pedig az akkumulátor teljesen fel van töltve, a jármű maximum 120 km/h-ás sebességgel éjszaka is képes akár 600 km-rel messzebbre jutattni utasait. 

A konyhával, ággyal és zuhanyzóval ellátott lakóautó tetején 8,8 négyzetméternyi napelem található. Parkoláskor a napelemes panelek kihajthatók, amivel összesen 17,5 négyzetméternyi, 60 kWh-s, lítium-ion akkumulátorral szerelt napelemes felület nyerhető.

A Stella Vita bizonyított 

A fiatalok idén szeptember 19-én egy 3000 km-es túrára indultak a hollandiai Eindhovenből, Brüsszel, Párizs, Le Mans, Île de Ré, Bordeaux, Biarritz, Zaragoza, Madrid, Toledó és Córdoba érintésével, egészen Spanyolország legdélebbi városáig, Tarifáig, ahová egyébként a terveknek megfelelően, október 15-én be is gurultak.  

A Solar Team Eindhoven 22 ambiciózus diákból álló csapata, az innovatív és energiahatékony napelemes jármű létrehozásával ösztönözni szeretné a jelenlegi piacot és társadalmat. Ösztönözni arra, hogy “felgyorsítsák az átmenetet a fenntarthatóbb jövő felé – mind a mobilitás, mind az energia terén”.

A napelemes autóvásárlással még egy kicsit várni kell, az otthona energia korszerűsítéséért azonban már ma érdemes lépéseket tenni.

Kérjen konzultációt a napelemes beruházások és energetikai korszerűsítések specialistájától még ma!>>>

Comments are closed.