Ne viselje egyedül a terheket – napelem pályázat

Nagyon sokan kacérkodnak a gondolattal, hogy haladva az új technológiákkal, belevágnak az energiaellátásuk korszerűsítésébe és a napenergia kihasználásával olcsóbbá és zöldebbé teszik otthonuk fenntartását. Egyenlőre a lakosság kis százaléka dönt végül mégis úgy, hogy meg is valósítja ezirányú terveit, a nagy részük különböző okok, aggályok miatt nem vág bele. A napelem pályázatok egyre gyakoribb megjelenésével igyekeznek a döntéshozók ösztönözni a lakosságot és az üzleti élet szereplőit, hogy minél többen merjenek áttérni erre a 21. századi megoldásra.

Ez is egy befektetés

A tudatosan élő családok nem csak rövid időre, hanem közép és hosszú távon is gondolkodnak. A legtöbben hosszú távú befektetésként kezelik a napenergiára való áttérést, amely kezdetén bizony anyagi áldozatokkal kell számolni. Ennek napjainkban már nem kell így lennie. A kezdeti nagyobb összegű ráfordítást egy sikeres napelem pályázat benyújtása jelentősen (akár 90%-kal is) csökkenteni tudja, hiszen legtöbbször vissza nem térítendő támogatások elnyerését jelenti. Amennyiben tehát kevésbé kockázatvállaló, akkor segítségünkkel találhat egy Önnek megfelelő napelem pályázatot és így csökkentheti, akár ki is válthatja az önerő részét. Így nyugodtabban és bátrabban kezdheti el az otthona zölddé varázsolását.

Önnek termeljen, ne az új lakónak?

Egy napelemes rendszer telepítése felelős döntést jelent, amelyben szerepet játszik, hogy hosszú időre élvezi-e Ön és családja majd az előnyeit. Mivel nem egy hónap alatt termeli ki a befektetett tőkét, ezért sokan úgy gondolják, hogy csak olyan családoknak érdemes belevágni, akik nagyvalószínűséggel tudják, hogy 15-20 év múlva is a tulajdonuknak tekinthetik az épületet.

Tévedés, ha azt gondolja, hogy az ingatlan eladása esetén a vételi árban nem fog megjelenni a napelem értéke, legfeljebb csábítóbb és gyorsabban eladható lesz tőle.

Miért ne törekedne a maximális nyereségre?

Amennyiben kizárólag önerőből szeretné megvalósítani a fejlesztést, mert túl bonyolultnak és esélytelennek lát egy sikeres napelem pályázatot, akkor is számolhat nyereséggel, igaz nagyságrenddel hosszabb időt kell várnia rá. Abban az esetben viszont, ha segítségünkkel belevág egy napelem pályázatba és egy kis anyagi segítségért folyamodik, az indulásnál jelentősen jobb pozícióból, kisebb mínusszal indul, így hamarabb fogja pozitív hozamait élvezni a befektetésének.

Ha sikerült felkelteni érdeklődését a napelem pályázat kínálta lehetőségekről, kérjük keresse munkatársunkat a honlapunkon található elérhetőségeken keresztül!

Comments are closed.